Korábban tettem fel a kérdést a zárt Facebook csopinkban, hogy miket szeretnétek olvasni, hallani tőlem ebben az évben. A motiváció RENGETEGSZER felmerült többetektől is, úgyhogy arra gondoltam, hogy tartok egy élő előadást erről, amit itt tudsz megnézni.

Hogyan maradj motivált, vagy hogyan kezdd el az edzést?

Azt gondolom, hogy ehhez tudnod kell rólam néhány dolgot. Ha nagyon régre akarok visszamenni, akkor talán már 20 évvel korábbra érdemes visszatekinteni az időben. 

Duci voltam, körülbelül általános iskolás 3-os korom óta és 26 éves koromig nem voltam elégedett magammal. 

Kis koromban én is úsztam (amit amúgy utáltam :D), mint sok mindenki az általánosban, aztán nem sportoltam semmit egészen az egyetemi éveimig. Akkor kezdtem el aerobik órákra járni és mivel egyáltalán nem tudtam, hogy az egyetemi végzettségemmel (ELTE-andragógia, művelődésszervezés, felnőttképzés) majd mit fogok kezdeni, ezért úgy gondoltam, hogy elvégzek egy aerobik edzői képzést is, biztos ami tuti alapon. Hátha ez az én utam. Elvégeztem, imádtam, próbáltam is órákat tartani, de akkor még a social média nagyon gyerekcipőben járt és nem tudtam kiépíteni nagyobb csoportokat. Ráadásul még akkor sem voltam magabiztos, nem éreztem jól magam a bőrömben, picit duci voltam akkor is.

Szóval egy idő után befejeztem az aerobik óra tartást és egy szabadulószobában kezdtem el dolgozni a mesterképzés mellett, ahol a férjem akkor üzletvezető volt. A férjem amúgy rekreáció és sportmenedzser végzettségű és elkezdtünk együtt edzőterembe járni.

Na, az edzőtermes évek. 

Amikor az Instagramon bekövettem olyan csajokat, akik motiválóan hatottak rám, akik izmosak, vékonyak és nagyon magabiztosan voltak: akkor döntöttem, hogy én is ilyen akarok lenni. Úgyhogy elkezdtem edzeni, de mivel már volt sport alapom, tudtam, hogy ezt szépen lassan kell felépítenem. Először csak heti 2-szer, aztán 3-szor, aztán 4-szer kezdtem el járni edzeni és közben figyeltem az étkezésre. Na de nem úgy, hogy salátát ettem csirkemellel, mert őszinte voltam magammal. Imádom a pizzát, imádom a csokit. Nem lehet ezt úgy beépíteni az életembe, hogy ne okozzon hátrányt? És akkor raktam le tulajdonképpen a Fitbunny Program alapelveit. Azóta már sokat fejlődött a rendszer, de körülbelül 7 éve kezdtem el kialakítani a mai felépítését.

Fitness versenyzés

Szóval az étkezés rendben volt és akkor kezdtem el igazán úgy változni, ahogy akartam. A motivációm itt az volt, hogy legyek jobb, napról napra. És, hogy elindulhassak egy fitness versenyen. Csak egy versenyen akartam elindulni, mert ki akartam próbálni magam, látni akartam, hogy mit tudok kihozni magamból, ha már sikerült szépen lefogynom. Ez akkor 75 kg-ról 60 kg-ra egy hatalmas sikert jelentett.

Elmentem az Örs vezér téren a Jump Fitnessbe, mert tudtam, hogy ott van Messe Zsuzsi, aki felkészít fitness versenyzőket. Azt mondta: Andi, ez sok idő. Nagyon vékony vagy. Erre rá kell keményen dolgozni, enni, edzeni, pózolni kell járni, sok pénzbe és sok időbe kerül. Nem érdekelt, mert meg akartam csinálni. Dolgoztam, hogy legyen pénzem és dolgoztam az edzőteremben is, hogy elindulhassak.

És 3 év kellett hozzá, hogy úgy vegyek részt versenyeken, hogy eredményt is érjek el. Aztán 2020 március körül beütött a vírus és lemondták a versenyt, amire készültem. De akkor már egyre inkább elkezdtem megtapasztalni a hátrányát a versenyzésnek és ezzel együtt a social mediának is. Torzuló önkép, sanyargatás, éhezés, hormonális problémák, túledzés, apróbb sérülések köre kezdett kialakulni az életemben.

Csak, hogy mennyire motivált voltam a versenyzős időszakom kezdetén: Az egyik versenyemre úgy mentem, hogy a Fitbalance-on szabadulószobát építettem hajnali kettőig az Oriflame-nek, majd másnap 6-kor ott voltam a barnítóban a verseny előtt. Ilyenkor már nem lehetett enni, inni, képzelheted, hogy hogy éreztem magam. De megcsináltam! És ezek azok az “akciók”, amik a mai napig is motiválnak. Hogy kihozok magamból, valami olyat, amit addig nem, és büszke lehetek magamra. 

Aztán rájöttem, hogy nem érdekel, hogy ki hol tart, (mert addig másokhoz hasonlítottam magam elég keményen) magamnak kell, hogy bizonyítsak.

Hét éve van aerobik végzettségem, 4 éve kezdtem el készülni életem első fitness versenyére, jelenleg pedig online órákat tartok hetente többször. Mik motiválnak engem?

Mi az, ami mozgat, ami rávesz, hogy neki álljak? Mi az, ami Téged is arra sarkallhat, hogy gyerünk, mozogj?

Ismerd meg magad. Ismerd meg magad, hogy mi kell NEKED. Hogy mi az, ami éltet. Én le akartam fogyni, jól érezni magam a bőrömben, aztán ki akartam próbálni magam egy versenyen. Ma pedig a mindennapi boldogságom a cél és, hogy példát mutassak nektek. Ez az ami motivál. Emellett magammal szemben igényes akarok lenni: a szememben az igényes, aki egészséges ételekkel táplálja magát, sportol és ettől sugárzik. 

Kerülj ciklusszinkronba. Ami éltet még: nem akarok hormonális problémákat magamnak. Isten ments, hogy ne pontosan jöjjön meg a menstruációm, hogy ne tudjam, hogy a ciklusom melyik szakaszában vagyok és épp hogy kell éreznem magam és mit tehetek azért, hogy még jobban érezzem magam. Kapcsolatot akarok magammal és ehhez mozognom kell. (Erről bővebb infó lesz a Hormonális Útmutatóban, amit jelenleg készítek. 🙂)

Erős immunrendszer. Motivál az is, hogy ne legyek veszélyeztetett a vírus szempontjából. Néztem több dokumentumfilmet is, olvasom a híreket, láttam és hallottam, hogy mi történik a kórházakban: én nem akarok ott lenni. Nem akarok oda kerülni, ezért egészséges akarok lenni, támadhatatlan immunrendszerrel. Lehet, hogy nem ezen múlik, de minden esélyt meg akarok adni magamnak.

Kapcsolatok másokkal. Fantasztikus kapcsolatot akarok a férjemmel: az, hogy edzem, hogy sportolok, meglátszik a mindennapjaimon, az alakomon, a bőrömön, kutatások szerint lassabban öregszik az, aki sportol, mint aki nem. Azt gondolom, hogy ez nagyban hozzájárul a jó házasságomhoz, mert magabiztosabb vagyok, erősebb lelkileg is.

Mit csinálok konkrétan, hogy neki tudjak állni az egész edzés dolognak?

  1. A legfontosabb: megtervezem előre hétről hétre, hogy mit fogok sportolni. A napi séta, a heti min. 3 edzés adott. Ennél lentebb nem megyek, mert tudom, hogy ez kell a céljaimhoz. És ez a programjaimban is így szerepel. Nagyon ritkán ajánlok kevesebb mozgást az étrendeseimnek.
  2. A tervnek olyannak kell lennie, amivel nem csapom be magam: tudom, hogy nem akarok heti hétszer edzeni. Nem akarom unalmas kardióval sanyargatni magam. Úgyhogy olyannak kell lennie az edzéstervemnek, ami passzol hozzám. Mint pl. a 6 hetes súlyzós edzésterv, vagy a 6 hetes gumiszalagos program. A gumiszalagos edzéstervben fixen heti 3-szor 45 percet edzünk. Ha valakinek pedig többre van szüksége, mindig ajánlok plusz dolgokat. Így a kezdőknek és a haladóbbaknak is kihívás a program.
  3. Mivel olyat tervezek, ami tartható, egyszerűen megcsinálom!
  4. A következetesség a kulcs! Az esetek többségében totál nincs kedvem edzeni! De nem várhatom meg, hogy legyen, mert feküdni a kanapén mindig egyszerűbb.
  5. Rutin: Legyen egy rutinod, kelj fel, öltözz át, készíts egy italt és állj neki! Ha megcsinálod, mindig jól fogod magad érezni, sosem fogod megbánni!

Egy kis lista, hogy mit ne felejts:

  • Nehéz elkezdeni, de döntsd el, hogy megcsinálod és gondolkozz pozitívan.
  • Ne engedd, hogy az érzéseid diktálják a cselekedeteid. Engedd meg a cselekedeteidnek azt, hogy diktálják az érzéseid! Lehet, hogy nem leszel motivált az edzés előtt, vagy közben, de ha végeztél, akkor igen!
  • Használd fel a bűntudatod. Ha azt érzed, hogy jajj edzeni kéne, ne hagyd hogy elhatalmasodjon rajtad, hanem szedd össze magad és irány sportolni. Mindig megéri!
  • Ha van egy rutinod, akkor sosem fogod azt mondani, később megcsinálom! És akkor mindig elmarad, ugye? Ne legyél halogató. 
  • Amikor megtervezed a heted, tervezd el, hogy mikor fogsz sportolni. Én mindig beírom a naptáramba és megcsinálom.
  • Kivétel: betegség. Ha betegnek érzed magad, ne eddz. Ha valami bujkál benned, félő, hogy csak még jobban legyengíted a szervezeted. Én úgy szoktam eldönteni, hogy kimerült/beteg vagyok, hogy elképzelem: el tudnék-e menni az Ikeába. Imádom az Ikeát. Ha képes vagyok ott bandukolni, akkor egy kis edzésre is képes vagyok.
  • Az egyszerűség a legjobb barátod. Minél egyszerűbb egy terved, egy edzésterved, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sikeresen véghez viszed és utána tudsz szintet is ugorni, fejlődni.
  •  Meg tudod csinálni, higgy magadban, motiváld saját magad, mosolyogj!

Állíts olyan célokat, amiket meg tudsz valósítani, mert az is motiválni fog! A legnagyobb HIBA: mostantól minden nap elmegyek futni, minden nap edzem. Nem tartható, nem reális és el fog menni a kudarcok miatt a kedved. Viszont, ha heti 3 edzéssel kezded, amikor beleadsz mindent, és megcsinálod, akkor baromi büszke leszel magadra! ❤️

Próbáld ki a 3 napos gumiszalagos edzésprogramot, NEM fogod megbánni.